Nagy családi bővülködés

Szimpi volt, jó fej volt, de megvizsgált, és az új értékem C2100. És bár azt mondta, dolgozhatok (sőt dolgozzak mert otthon megkattanok), utazhatok, sétálhatok, és ezzel kis időre feldobott, itthon lehúztam magam a kakimocsárba, elég mélyre. A külső méhszáj egy ujjnyira nyitva van. Én pedig eljutottam már oda, hogy mindenben és mindenkiben kételkedem, nem tudom, hogy most történt-e a kinyílás, és ha igen, akkor hogy tudnék dolgozni jövő héten is. Félóránként változik a véleményem, egyik percben meggyőződésem, hogy igen, azt kell tennem amit mondott, muszáj agyban helyretennem magam, és elhinni hogy még ezek után is egészséges vagyok, és minden simán fog menni. Plusz megerősített abban, hogy nem keményedéseim vannak, hanem valóban Matyót érzem, amint kinyomja magát. Másik percben betegre aggódom magam az értékváltozás miatt, és zokogva óbégatok telefonon anyámnak, akit persze jól megijesztek azzal, hogy agyament elmebetegként viselkedem. Aztán újra arra gondolok, h mindkét doki azt mondta, hogy amíg nem fájdogál a hasam, nem görcsölök, addig szépen kíméletesen, de éljem az életem. És ebben kishíján meg tudok nyugodni. De aztán eszembe jut, hogy lehet hogy mégis feküdnöm kellene a biztonság kedvéért, mert sosem lehet tudni, és akkor viszont az egyedül itthonlétben pistulok meg, és megint elkeseredem. Anyu nem ismer rám, tudja hogy mindig olyan vagány voltam, folyton vigyorogtam és röhögcséltem, most meg egy picsogó paragép beszél belőlem, aki nem én vagyok. Fül szerint is más vagyok most, de azért nyomokban még felismerhető vagyok bevallása szerint. Jó lesz Krisztával találkozni jövő hétvégén, szerintem kicsit kiadjuk majd magunkból egymásnak a sok kakit, ha valaki, ő biztos megért.