Ma reggel sikerült egyenesbe hoznom a mimózalelkem. A net sokszor depresszív átok, de ma olyan sorstársak sztorijaira bukkantam, akik hónapokig nyitott méhszájjal dolgoztak, gyereket emelgettek, nem kímélték magukat, és végighordták a babájukat. Az orvosaik is javarészt azt mondták, amit Bond, hogy kímélet, lehetőséghez mérten pihenés. Nyilván ez nem ad teljes képet a problémáról, nem derül ki, hogy ezek a hepiendes történetek mennyiben múltak szerencsén vagy alkati kérdésen, de ebből merítettem erőt. Már csak azt kellene kitalálni, hogy folytassam-e a laza négyórás melót kétnaponta, hogy ne kattanjak meg ugye (emellett szól, hogy nincsenek görcseim és keményedéseim), vagy vegyem szuperóvatosra a figurát...
Nem hittem, hogy a tegnapi világvége hangulat után ilyen szép napom lesz, de sikerült feltornázni a kedvemet. Például azért is, mert Fül a megbeszéltekkel ellentétben már dél körül hazaért, mert a délelőtti foghúzása nagyon megviselte, nemigen tudott miatta dolgozni, inkább itthon pihengetett.
Ezen kívül meglátogatott Ancsi és Suzanna barátnőm, a nyárias melegben kint csacsogtunk az udvaron a hintaágyon, majszoltuk a finom szőlőt meg kekszet, amit hoztak nekem. Zsuzsitól kaptam Mülleres pocakkencéket is.
Annyira nyár volt ma, hogy estefelé meglepett minket egy zivatar is nagy mennydörgésekkel, amit Fül nagyon nehezen, és csak éktelen trágárságok kántálásával tud elviselni. Elképesztő, de mintha Matyó is átvette volna az apja nyugtalanságát, vagy egyszerűen már a hasamban megmutatkozik az apai örökség, de akkorát rúgott, hogy felkiáltottam meglepetésemben - és még utána is elég sokáig élénken mocorgott.
