Természetesen nem teljesen kettesben, Grizzlike is velünk jött (ez olyan megalázó... ahogy apósom szokta mondani, amikor épp keményen neveljük a kutyát - olyankor nem jut eszébe, hogy ritkán van ilyen jó dolga és ennyi kalandja egy kutyának, mint nálunk), na és Matyó is, először járt a Velencei-tónál, jövőre saját szemével is láthatja majd, nagyon várjuk már.
Még indulás előtt két nappal is bizonytalan volt, hogy elmegyünk, volt egy kis ijedelem, este sűrű (bár nem rendszeres) keményedéseim voltak, beszaladtunk az Uzsokiba, mindent rendben találtak, másnap a dokim is áldását adta az utazásra, úgyhogy belevágtunk, és utólag nagyon örülök, hogy sikerült. Nagyjából végig jól voltam, esténként néha előfordult kicsit több feszülgetés, akkor a hotelben olvasgattunk, de ha jó napom volt, akkor este bementünk Székesfehérvárra egy-egy rövid andalgásra. Érdemtelenül ki van felejtve szerintem ez a városka a turistavonzó városok közül, én kicsit bele vagyok szerelmesedve, annyira hangulatos, szinte mediterrán közegben éreztem magam, ahogy este a macskaköves kis utcákon és a széles sétálóutcában ballagtunk a meleg nyáresti levegőben.
Egyébként is hihetetlen mázlival választottunk bele az első igazi kánikulai hétbe, előtte még szörnyű őszies idő volt, és 2 nappal a hazajövetelünk után újra ilyen barátságtalan lett az idő. Míg mások a városban szenvedték végig a 35-36 fokos hőséget, mi minden nap kitelepedtünk egy kemping strandjára, 3-4 fa nyújtotta árnyékos helyre, miután a kutyát megfürdettük egy félreeső helyen. Fül óránként megmártózott a sokszor 27 fokos vízben, én pedig virágpermetezővel spricceltem magam, ha már nagyon nem bírtam a hőséget. Idilli volt, pihentető, imádtuk.
