A múlt hét látlelete:
1. Vendégségben játék közben - szélvészként suhanás közben idegen lábfejben megbotlás, idegen építőelemre arccal ráesés. A halványzöld színben játszó folt az.
2. Azonosítatlan körülmények között szerzett sebesülés.
3. Szőnyegpadló arccal feltörlése, nyuszis kismotorról orra (szájra) esés után. A képen nem látható hozadék: kicsattant, vérző ajkak és íny (viszonylag hamar gyógyultak).
4. Ágy szélének lefejelése.
A 4-es pont után mind tudni véltük, hogy ez csak egy peches hét lehetett, szerencsére már vasárnap volt, hétfőn mindenki örömére tiszta lappal indulhattunk, egy fényesen tündöklő, reményteljes hét várt ránk.
Hétfő: a jóga órán szokatlanul nyűgös volt. Ebéd után 40 perces alvás következett, majd sírás-nyűglődés. 38 fokos lázat mértem. Éjjel háromszor ment fel a láza, egyszer hűtőfürdőztünk.
Kedd: a lázhoz brutál hasmenés is társult. Délben újra 39,5 fokos láz, hűtőfürdő.
Szerda: lázmentesen, de továbbra is hasmenéssel. Dokilátogatás, most először végigordította a vizsgálatot.
Csütörtök: hajnalban 3 órán keresztül nem hagyták aludni a hasgörcsök, ez idő alatt háromszor kellett fosis pelenkát cserélni. De a kedve nagyon jó volt.
Péntek: végre úgy tűnt, a hasmenés is ritkul, mentünk a mikulás-járattal egy kört - a Mikulástól kifejezetten fél az én bátor és jól szocializált fiam. Esélytelen volt a Télapóval közös fénykép.
Szombat: a reggeli mikuláscsokiból evett 3 falat után délelőtt nagy piros kiütések jelentek meg az arcán. A kalciumtabletta és Fenistil gél ellenére délutánra a szeme is bedagadt. Rohanás a Bethesdába. Fenistil cseppek helyszíni beadása után úgy vártunk fél órát, hogy a kórházba felvétel réme lebegett a fejünk fölött. Amennyiben nem hatnak a cseppek fél óra alatt. Szerencsére hatottak, mostanra elhalványult szinte teljesen az arcáról a pirosság, még a szeménél van kisebb duzzanat, de hamarosan annak sem lesz nyoma.
Vasárnapra nem tervezek bejegyzést.