Már a 7. hetet tapossuk, mindenki azt mondta, hogy az első 6 hét a legnehezebb. Hát tényleg kemény volt sokszor, és lezárásként a betöltött 6. hetében Matyóm az eddigi legrosszabb formáját hozta. Egész nap sírt, bömbölt, üvöltött, óbégatott, amikor épp nem cicin volt. Kétszer fél órára sikerült elaltatni mindeközben. És kivételesen nem a hasa fájt, úgyhogy lövésem sem volt, mit kezdjek vele, nagyjából csak fejen nem álltam, hogy megnyugtassam. Estére idegroncs voltam, úgyhogy az apja átvette, én meg relax üzemmódba próbáltam kapcsolni a nappaliban.
Azt, hogy a gyermekágy után könnyebb, azt két napja kezdem érezni. Egyre többet nézelődik a picur, már van értelme körbehordozni a lakásban, hogy megmutogassak neki olyan lebilincselő dolgokat, mint a gardrób tartalma, vagy a képek a falon - most nyert értelmet az új játszószőnyeg is, eszméletlen öröm látni, ahogy kurjongatva nézi a csüngő bizbazokat. És bár nem túl gyakran, de mosolyog is, imádom. Azok a pillanatok a legszebbek, amikor reggel peluscsere utáni nagy nyugalomban hatalmas szemekkel nézelődik jobbra-balra az ágyunkban közöttünk, hadonászik a kezével, mi meg két oldalról bámuljuk, akkor is ha még 6 óra sincs. Dzsipó ma reggel átnyúlt a gyerek fölött és engem átkarolva mondta vigyorogva, hogy itt az egész kis családom!! (mínusz Gríííz)
Múlt héten az ortopédián voltunk csípőszűrésen, ahol jól beparáztatott a dokinő, ezt a gyereket sokkal többet kéne hasra tenni, mert így nem fog rendesen fejlődni az idegrendszere, meg nem tanul meg kúszni-mászni - miközben gyönyörű magasra tudja emelgetni a fejét hason fekve. A csípője meg enyhén kötött, azonnal adjunk rá speckó terpeszpelenkát, különben hú meg jajajaj. És tornáztassuk naponta százötvenkétszer. Ja és mellesleg milyen sárga még mindig ez a gyerek, 6 hetesen már nem kéne sárgának lennie, és milyen sovány, eszik ez rendesen?? És ha ez nem lett volna elég, itthon csak úgy kíváncsiságból mérlegre tettem, hogy lássam, a 2 nappal azelőtti 4,20 kilóhoz képest hízott-e, és a szívinfarktus kerülgetett, mikor 3,78-at mutatott a mérleg... Hatalmas pánikba estem, a gyerekorvost hívtam, aki tápszerezést helyezett kilátásba, Dzsipómat hívtam, ő is megijedt kicsit, aztán szoptatási tanácsadót is kerítettem telefonon, aki minden lehetséges módon próbált megnyugtatni. Az első tanácsa az volt, hogy cseréljek elemet a mérlegben... és láss csodát, azonnal helyreállt a rend, én fellélegeztem, de azért még sógornőméknél is megmértem az ő újabb mérlegükön, ott is rendben volt. Sőt megmértük azt is, mennyit szopik, 110 ml-t, nagyon büszke voltam rá. Levontam a tanulságot, hogy azért kellett ez a pánik, hogy elhomályosítsa az ortopédia miatti parát. Ami ma már el is párolgott teljesen, mert az ultrahangon azt mondták, semmi baja a gyereknek. És mellesleg megjegyezték, mekkora ereje van (amellett hogy milyen soványka, ezt most sem úsztuk meg persze), a vizsgálat alatt végig üvöltött és ki akarta tépni magát a kezeink közül, szart a cumira meg rám is - na igen, azt már megállapítottuk az apjával, hogy lesznek az akaratával gondjaink később. De tudnia kell, hogy mi is kemények vagyunk ám. Nyugodtan megkérdezheti Grizzlit a témában.
