A gyereknek kell a levegő és kész. Bármikor gondjaim vannak a nappali altatással, és urambocsá ezt megosztom jóanyámmal, az örökérvényű tanácsa: menjetek sétálni, hisz olyan jó idő van amúgy is! Én titeket a másodikról hurcoltalak le babakocsistul minden nap, akár háromszor-négyszer is, és úgy aludtál, mint a bunda!
Nna.
Hol is kezdjem.
Szeretném, ha a gyerekem csak babakocsiban tologatva tudna elaludni (mint ahogyan én kiskoromban ezek szerint)? Nem. Szeretném ugyanakkor levegőztetni? Igen. A babakocsis séta remekül működött, kikapcsolódás volt nagyjából Matyó 4 hónapos koráig. Avagy ahogy kiértünk, ő már aludt is, én meg elbarátnőztem Szaszkóval és Adéllal, vagy sétálgattam egy órácskát.
Ezután a gyerek csipája már kinyílik, és rájön, hogy szinte minden érdekes odakint, és meg kell vizsgálni a gyalogosokat, az autókat, a fákat és a mindent is. Azóta úgy működünk, hogy a séta elején lerendezem az ügyes-bajos dolgokat, drogériázunk, ami tök érdekes, minden szirszart megszemlél a polcokon nagy kerek szemekkel, a pékség is szuper, ott még illatok is vannak. Aztán indulhat a hivatalos séta, ami a boltok után már mégsem olyan érdekes, és hirtelen eszébe jut, hogy tulajdonképpen milyen tré az élet így egy helyben ülve (és amúgy is fáradt, de ezt csak én tudom).
Kezdődik az izgés-mozgás, és eleinte csak diszkrét nyögések. A bekészített cumi vagy játék ilyenkor még működik pár percig, és leköti a figyelmét. Aztán erőteljesebb tekergőzés várható, eltorzult arc, sapka a szemekre csúszik, gyermektest pedig csálén oldalra nyaklik, látványosabbá és még nyilvánvalóbbá téve hányatott sorsát. Ekkor már összeszorított szemekkel és lebiggyesztett szájjal nyöszörög, a hangerő fokozódik. Bevetem a enyhén-taszigálva-tolom-a-babakocsit trükköt, régen párszor bevált, valahogy erősebb inger kellett a ringató.altató hatás eléréséhez. Most már nem megy az sem. Nyökögés, nyűglődés, kiabálás, tekergőzés megy, én pedig nem érzem a zent. Szép fákkal szegélyezett úton megyünk, ábrándozva kukkolhatnám a kertes házak udvarát, de csak az ideg futkározik a gyomromban. Egy ponton túl kiveszem a babakocsiból a gyereket, és ölben hurcolom, amitől azonnal elhallgat persze, és imádja az új perspektívát, amit kábé négy percig élvezhet, amíg elunom a cipekedést, és mehet vissza a "cellába". Ekkorra már eldöntöttem, hogy a legrövidebb úton hazasietünk, addig meg úgy és annyit nyafog, amennyit akar, majd megpróbálom nem észrevenni a mellettünk elhaladókat, akiknek vélhetőleg füle is van. És igen, természetesen nagyjából akkor hallgat el és kezd el hosszúakat pislogni, amikor a ház sarkához érünk.
Hurrá, tavasz.
