Ma épp úgy fogom fel ezt az őrült márciusi telet, hogy metaforája és hű kísérője az én kényszerpihenőmnek. Tulajdonképpen még kegyes is hozzám az időjárás, nem süt hétágra a nap, és nem sajgatja a szívem, hogy nem rohanhatok keblemre ölelni az egész világot, hegyi kirándulásokkal, vízparti andalgásokkal, városi nézelődéssel vagy kiállításokkal, jó kis művészmozikkal együtt.
Ebben a havas és hideg időben inkább a világot hívom be magamhoz, egy kis szeletét meg is kapom. Néha a hugim vagy Zsuzsi barátnőm jön át kis traccspartira, és a mostanában kicsit ritkább pókerpartik is áthelyeződnek Dunakeszire a kedvemért.
Jövő héttől, azaz áprililstól talán tényleg megérkezik az igazi tavasz, én pedig titokban reménykedem, hogy Ágidoki is jóváhagyja, hogy bátrabban mozoghatok végre, hisz már majd' egy hónapja jól vagyok. Szeretnék kicsit tornázni, mert a hátam már most el szokott fáradni estére, Fül próbálja kimasszírozni a görcsöt belőle. Persze a többi izmom is satnya a zéróhoz közelítő mozgástól. Szeretnék nagyokat sétálni, Füllel megnézni egy izgalmas fotókiállítást a Szépművészetiben, szeretnék végre hazautazni is, karácsony óta nem voltam otthon vidéken. Szeretnék a tavaszi meleg napsütésben erdei falkasétákat tenni, egy kicsit szocializálni Grizzlikét a Városligetben. És szeretnék újra NŐ lenni, csinosan öltözködni, viruló kismama lenni, büszkén mutatni a pofás pocakomat baráti sörözéseknél, vagy szabadtéri koncerten. Ezt mind szeretném, kedves Nyúl, ígérem cserébe mindezt óvatosan és mindig Matyókára vigyázva fogom tenni.
