Ezer éve volt ilyen utoljára, hogy itthon töltöttem egy hétvégénél többet. Ráadásul anya és hugi is itthon vannak velem, mint régen a nyári szünetekben. Persze napközben hol vannak, hol nem, tesónak egyik lába a templomban, másik az étteremben, és jut még pár végtagja a cipőboltokba meg a műkörmöshöz, kozmetikushoz, cukrászhoz is. Iszonyat hőfokon pörög, próbálják összefésülni a lagzi programpontjait az utolsó részletig. Nem irigylem most ezért a sok rohangászásért, még élénken emlékszem, milyen húzós volt nálunk is, pedig nagy általánosságban mi sokkal egyszerűbben oldottuk meg.
Bár a szokásos súrlódások és veszekedések megvannak anyával, csodálatos módon nagyon jól vagyok, hasfeszülésem alig van. Most kicsit felfázás-gyanúm van, de nagyon enyhe, szinte észrevehetetlen tünetekkel (az hogy sokat járok pisilni az a terhesség velejárója amúgy is ugye), de azért elkezdtem most tőzegáfonya kapszulát is szedni, és jövő héten talán elmegyek Pesten megnézetni is.
December óta először találkoztam végre Ibolyámmal is, és a kisebbik, párhónapos kislányával, akit még sosem láttam - tündéri volt a baba, kemény három másodperc után már vigyorgott is rám. Léna pedig két és fél évesen már olyan nagylány, és annyira okos, hogy nem térek magamhoz. Ibivel átbeszéltük a tudnivalóimat, elmesél mindent, amire kíváncsi voltam, sőt még megfigyelhettem egy szoptatást is közelről. Fájt a szívem, mikor elmentek, most megint egy ideig biztosan nem találkozunk majd, amíg mi Matyóval haza nem tudunk jönni majd.
Az esküvő pedig már csak 3 nap, annyira lelkes örömmel várom, hogy lássam férjhez menni a kishúgomat, jaj nagyon fogok pityeregni...
